(Ma tanultam, hogy a nagyon régifarmotoros bloggerek angolul címezik a posztjaikat, mert így több találatot érnek el a keresőknél. Elgondolkodtam, vajon milyen lehet egy keresőnek írni. Bár, ha jól keres.. na, mindegy, ha nem értem pontosan, hogy mit nem értek, akkor óvatos vagyok. De csakazértis: felnőttképés!)
Nem volt hiábavaló szigorlatozni andragógiából! Megtanítottam egy öreg Jolánnénit valamire! Először is az udvarban parkoló kocsim (szerencsétlen) tetejére rázta a rongyot. Aztán ugyanezt többször, (pedig nem is az ővé, mit vagánykodik itt?). Minden reggel úgy nézett ki a viharvert asztra teteje, mintha egy ütvefúró tokmánya lenne röviddel műszakváltás előtt. Már majdnem betelt a pohár, amikor szóltam, hogy neme lehetne egy ablakkal arrább rongyolni (lépcsőházablakról van szó, volt alternatíva), de az volt rá a válasz, hogy ő itt lakik. Sokáig érveltünk, izzasztó disputa volt, de végül a jól szerkesztett beszéde és csípős riposztozása maga alá gyűrt (az volt az utolsó döfése -a retorika csúcsa egyben-, hogy ő itt lakik.)
Az első csepp akkor folyt le a pohár felhevült falán, amikor a sokat emlegetett keletre utazásom alkalmával a parkolóban kényszermegállva, kipufogóból gyapotot nyerés közben felgyenesedtem, mint egy majom, és a motorháztető csücskébe beszorulva megtaláltam a Jolánnéni seprűjének egy szálát.
Tegnap elköltözött, a poharat mosogatjuk.
De tegyük személyesebbé a tudományt: az imént öreganyámnak (76) receptet diktáltam (freisinger makaróni - ha esetleg valaki jogosan érdeklődik, családon belül freeware).
Akkor kilenc körül a Bóvli káféban...
Nem volt hiábavaló szigorlatozni andragógiából! Megtanítottam egy öreg Jolánnénit valamire! Először is az udvarban parkoló kocsim (szerencsétlen) tetejére rázta a rongyot. Aztán ugyanezt többször, (pedig nem is az ővé, mit vagánykodik itt?). Minden reggel úgy nézett ki a viharvert asztra teteje, mintha egy ütvefúró tokmánya lenne röviddel műszakváltás előtt. Már majdnem betelt a pohár, amikor szóltam, hogy neme lehetne egy ablakkal arrább rongyolni (lépcsőházablakról van szó, volt alternatíva), de az volt rá a válasz, hogy ő itt lakik. Sokáig érveltünk, izzasztó disputa volt, de végül a jól szerkesztett beszéde és csípős riposztozása maga alá gyűrt (az volt az utolsó döfése -a retorika csúcsa egyben-, hogy ő itt lakik.)
Az első csepp akkor folyt le a pohár felhevült falán, amikor a sokat emlegetett keletre utazásom alkalmával a parkolóban kényszermegállva, kipufogóból gyapotot nyerés közben felgyenesedtem, mint egy majom, és a motorháztető csücskébe beszorulva megtaláltam a Jolánnéni seprűjének egy szálát.
Tegnap elköltözött, a poharat mosogatjuk.
De tegyük személyesebbé a tudományt: az imént öreganyámnak (76) receptet diktáltam (freisinger makaróni - ha esetleg valaki jogosan érdeklődik, családon belül freeware).
Akkor kilenc körül a Bóvli káféban...
